A Belügyminisztérium szerint nincs terv az ezerforintos foglalási díj bevezetésére a rendelőkben

Belföldi hírek, 2024. szept. 13.

 Takács Péter egészségügyi államtitkár egy egészségügyi konferencián a közönség egyik tagjának felvetésére reagált.- A Belügyminisztérium közleményben szögezte le, hogy a kormánynak nincs terve arra, hogy ezerforintos foglalási díjat vezessenek be a rendelőkben.

A Belügyminisztérium közleményben szögezte le, hogy a kormánynak nincs terve arra, hogy ezerforintos foglalási díjat vezessenek be a rendelőkben.

A Népszava korábban arról írt, hogy a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség balatonfüredi konferenciáján Takács Péter egészségügyi államtitkár (címlapképünkön) is felszólalt. Az eseményen Pál Miklós, a szövetség elnökségi tagja a közönség soraiból azt javasolta, be kellene vezetni az ezerforintos foglalási díjat, és ha megérkezik a beteg a lefoglalt időpontjára, akkor visszakapja a pénzt. Ha nem, bukta az összeget. A cikk szerint Takács a javaslatra úgy reagált: ez az ötlet jobban kezelhető, mint a vizitdíj, megvizsgáltatja a lehetőségét.

A Belügyminisztérium közleményében később már arról írt, nincsenek ilyen tervek.

Álláspontjuk szerint az előadás végén Takács Péter hangsúlyozta és mindenkinek felhívta a figyelmét arra, hogy ahogy eddig is, úgy a jövőben is várja a szakmai szervezetek egészségüggyel kapcsolatos véleményeit, amelyeket természetesen befogad és megvizsgál.

A foglalási díjjal kapcsolatban azonban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a kormánynak ilyen terve nincs.

Ez utóbbi terv egyébként a Népszava cikkében sem szerepelt.

Forrás: hvg.hu

További híreink

...

Belföldi hírek

Elképesztően sok orvos tűnt el a rendszerből

2023. február 1-jén új ügyeleti rendszert indítottak el Magyarországon. Addig is óriási ütemben fogytak a háziorvosok, ám a friss decemberi adatok szerint megdöbbentő számban hagyták ott a pályát az elmúlt két év alatt.

2024. dec. 18.

...

Interjúk

Az igazán betegek csendesek

Míg a gyerekek a kórházban az ismeretlentől félnek, a szülőket maga az intézmény frusztrálja: akut helyzetben egy pillanat alatt kell átadniuk a gyerekük fölötti kontrollt. Szerencsére az orvos-beteg viszony Magyarországon is változott – mondja Kőnig Róbert gyermeksebész. A hvg.hu interjúja.

2024. dec. 17.

...

Nemzetközi hírek

Nemzetközi hírek 2024/18

A legfrissebb nemzetközi egészségügyi válogatásunk rávilágít az ápolói kiégés megelőzésének új módszereire, a mesterséges intelligencia és a robotika szerepére a betegellátásban, valamint az idősgondozás digitális jövőjére. Emellett bemutatjuk az oktatás és innováció új útjait, melyek formálják az egészségügy jövőjét világszerte.

2024. dec. 16.

...

Belföldi hírek

Pintér Sándor az egészségügy helyzetéről: Egy nagyon hatékony évet zártunk

Pintér Sándor a parlament népjóléti bizottságának csütörtöki meghallgatásán összegezte az idei évi helyzetet. A meghallgatáson a belügyminiszter az egészségügy és a gondoskodáspolitika eredményeiről számolt be.

2024. dec. 10.