Dr. Kanyó Balázs: Van potenciál az orosházi neurológiai osztályban

Interjúk, 2024. nov. 05.

“Az itt élő emberek habitusa, őszintesége, egyenessége nagyon becsülendő és a kollégák is felkészültek” – fogalmaz az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet új neurológus főorvosa. Dr. Kanyó Balázs Zoltán komoly szakmai tapasztalattal és újító tervekkel kezdte meg a gyógyító munkát a közelmúltban.

– Nagyapám, Dr. Kanyó Béla tanszékvezető egyetemi tanár, kutató orvos a munkája mellett erősen humán érdeklődésű ember volt, akire minden téren nagyon hasonlítok és nagy hatással volt rám. Így a saját pályaválasztásomnál is dilemmát okozott, hogy természettudományos vagy humán irányba menjek. Ez végül eldőlt az orvosi hivatás felé, de azért megmaradt az irodalom szeretete is – vallja magáról kórházunk új orvosa, amikor kezdésként arról kérdezem, miért épp az orvosi pályát választotta. 

 

Nem kapott megfelelő válaszokat, megoldotta saját maga

A humán beállítottság a beszélgetés közben is érződik rajta. Kimérten, csendesen, átgondoltan, de határozottan válaszol a kérdésekre. Például arra, miért éppen a neurológia lett a választott szakterülete?

– Igazából ez már az orvosi egyetemen, másodéves koromban eldőlt. Általánosságban tanultunk az idegrendszer működéséről és mivel érdekesnek találtam, sok kérdésem volt a témával kapcsolatban. Azonban az oktatómtól nem mindre kaptam megfelelő választ, így lényegében magamnak kellett megtalálnom ezeket a szakirodalomban. Egyre többet olvastam, kutattam a témában, így közben meg is kedveltem. Ez pedig hozta magával a korai döntést, hogy az orvoslásban az idegrendszer felé fogok húzni. Azonban az csak később jött, hogy a neurológiának a belgyógyászati és nem a sebészeti része lesz az én igazi irányom – emlékszik vissza.

Még a diploma megszerzése előtt kiutazott Svájcba, hogy egy ottani kórházban teljesítse a sebészeti gyakorlatot, Németországban pedig az ápolástan gyakorlatát töltötte. Vallja, nagyon hasznos volt számára ez a néhány hónap, fontos tapasztalatokat gyűjtött a nyugat-európai orvoslásról és az ottani egészségügyi rendszerekről.

Hazatérve 2002-ben megszerezte általános orvosi diplomáját, majd Szegeden a neurológiai klinikán töltötte a rezidensi éveket. A pécsi egyetemen 2011-ben szakvizsgázott.

Egyre feljebb a szakmai ranglétrán

Ezt követően immár szakorvosként dolgozott Szegeden, majd 2013-ban váltott, és a hódmezővásárhelyi kórházba ment, ahol kezdetben szakorvosként, majd a neurológia osztályvezető főorvosaként tevékenykedett.

– Az osztályvezetői időszak egy része épp a covid pandémia idejére esett, így komoly kihívásokkal szembesültünk a kollégáimmal. Rengeteg váratlan helyzetet kellett megoldani, az addig nem ismert betegség és azok tüneteinek kezelése, a betegek gyógyítása sokat kivett mindenkiből. De a nehézségek arra is jók, hogy tanuljunk, tapasztaljunk belőlük, nem volt ez másként nálam sem – foglalja össze.

 

Mintha hazajöttem volna Orosházára

A hódmezővásárhelyi időszak után újabb váltás mellett döntött, így 2024. szeptember 1-jétől az orosházi kórház neurológiai osztályán gyógyít.

– Egy ideje új kihívásokat, új környezetet kerestem, így megörültem, amikor az orosházi kórház főigazgatója, dr. Bozsár Stefánia megkeresett és dolgozni hívott. A váltás nem volt nehéz, hisz anyai nagybátyám, dr. Sós Attila Orosházán volt sebész, majd Nagyszénáson háziorvos, így gyerekként sok időt töltöttem a térségben, rengeteg szép emlékem van innen. Picit úgy is érzem magam, mint aki hazajött, az itt élő emberek habitusa, őszintesége, egyenessége nagyon becsülendő. Ez egy kis kórház, családias a légkör, ami számomra nagyon fontos, hisz több idő jut a betegekre és a kollégákra is – fogalmaz.

Hozzáteszi, a kollektíva dr. Petróczi-Kis Mária osztályvezető főorvos vezetésével szívesen fogadta, segítették a gyors beilleszkedését. 

– Az eddig eltelt 2 hónap tapasztalata alapján bátran mondom, hogy eddigi munkáim során ennyire összetartó és fejlődni akaró szakdolgozói csapattal még nem találkoztam, a nehézségek ellenére mindenki pozitívan áll a dolgokhoz. Az orvosi létszámban persze jó lenne előrébb lépni, de tudom, hogy a kórház vezetése ezen dolgozik és én is megmozgatom a kapcsolatrendszerem, hogy ide csábítsak orvos kollégákat – mondja.

Úgy látja, felszereltségben a neurológiai osztály alapvetően rendben van, kiváló EEG műszer parkkal rendelkezik, amit az eddigieknél is jobban ki lehet használni.
– Az elektrofiziológiai vizsgálatokban látok mozgásteret. Ahhoz sajnos kevesen vagyunk, hogy mindent mi magunk végezzünk, de a felvett EEG leleteket tovább lehetne küldeni a nagyobb neurológiai centrumokba, ahol kiértékelik és visszakapjuk a diagnózist. Emellett akár alvásdiagnosztikai vizsgálatokat is lehetne végezni a jövőben. Itt nem komplett vizsgálatra gondolok, hanem egyfajta előszűrésre. Például az erre érzékeny munkakörben tevékenykedőknél – hivatásos sofőrők, magasban dolgozók – lehetne alap alvásdiagnosztikai vizsgálatot végezni, és ha eltérést, problémát találunk, tovább lehet küldeni a pácienst egy neurológiai centrumba. Ezek persze nem valósulnak meg gyorsan, sok gondolkodás, tervezés és előkészítés szükséges hozzá, de tudom, hogy a közvetlen felettesem, kollégáim és a kórházi vezetők is partnerek az ilyen szakmai előrelépésekben – zárta dr. Kanyó Balázs.

 

Névjegy

Dr. Kanyó Balázs Zoltán 1974. január 1-jén született Szegeden. Általános iskolába a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolába járt, középfokú tanulmányait a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban végezte, majd 2002-ben a Szegedi Tudományegyetemen szerzett általános orvosi diplomát. A rezidensi éveket a szegedi neurológiai klinikán töltötte, szakvizsgáját 2011-ben szerezte meg a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 

A szakvizsga után 2011-2014 között a Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinikáján volt osztályos szakorvos, majd 2014 márciusától 2024 augusztusáig a hódmezővásárhelyi kórház neurológiai osztályán dolgozott, 2017-2022 között osztályvezető főorvosként. 2024. szeptember 1-je óta az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Neurológiai Osztályának neurológus főorvosa.
A gyógyítás mellett 2010-2014 között oktatott a szegedi neurológiai klinikán, az 5. és 6. évfolyam gyakorlat vezetőjeként.
Párjával Szegeden él, egy 18 éves fiú édesapja.

Szöveg, fotó: Melega Krisztián/Orosházi Dr. László Elek Kórház

 

További híreink

...

Belföldi hírek

Több mint másfél ezer egészségügyi dolgozó fordított hátat Magyarországnak

Az  OKFŐ adatai szerint több mint 900 orvos, 500 szakápoló és 130 gyógyszerész kért külföldi munkavégzéshez engedélyt. A főigazgatóság azonban azt hangsúlyozta, hogy a kiadott hatósági bizonyítványok száma nem tükrözi közvetlenül a tényleges migrációt, egy orvos vagy szakdolgozó – akár több év adatsorban is megjelenhet, anélkül, hogy ténylegesen elhagyta volna a hazai egészségügyi rendszert.

2026. jan. 08.

...

Belföldi hírek

Kórházi várólisták: lesújtó adatokat közölt a NEAK

Egy év alatt több mint ötezer fővel nőtt a három legnagyobb műtéti (térd- és csípőprotézis, valamint szürkehályog) várólista. Van olyan kórház, ahol két év a várakozási idő. De összesen közel 38 ezren várnak valamilyen operációra – írja az mfor.hu.

2025. dec. 19.

...

Belföldi hírek

Több sürgősségi orvos felmondott a Szent Imrében

A Magyar Orvosi Kamara főtitkára, Svéd Tamás ráerősített arra, hogy elég rossz a helyzet a Szent Imre kórházban. Pár napja kiszivárgott egy levél, ami szerint gyakorlatilag az összes sürgősségi szakorvos felállt, nem tudják kiállítani az ügyeletet és veszélyben az ellátás. A kórház ezt részben cáfolta, azt írták, hogy most is fogadják és ellátják a sürgősségire bevitt betegeket, de a sorok között olvasva világos, hogy komoly emberhiánnyal küzdenek.

2025. dec. 16.

...

Nemzetközi hírek

Digitális készségek is kellenek az egészségügyben

A digitális készségek ma már elengedhetetlenek az egészségügyben: gyorsítják a folyamatokat, növelik a biztonságot és tehermentesítik a dolgozókat. A modern ellátás alapja a technológia magabiztos használata — minden szereplő számára.

2025. dec. 08.