Egy éve adták át, azóta is üresen áll az egynapos sebészet Újbudán

Belföldi hírek, 2025. jún. 05.

Bár minden feltétel adott lenne, továbbra sem fogadhat betegeket az újbudai Szent Kristóf szakrendelő vadonatúj egynapos sebészeti részlege. A három felszerelt műtő és nyolcágyas megfigyelőszoba hónapok óta üresen áll, mivel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) még mindig nem fogadta be az ellátás finanszírozására benyújtott kérelmet.

A több mint 4 milliárd forintos beruházással elkészült új szakrendelő-épületet tavaly júniusban adták át, az építkezés költségeiből 2,8 milliárd forintot Újbuda és a Fővárosi Önkormányzat, 1,2 milliárdot pedig az állam állt. A projekt célja az volt, hogy korszerű környezetben gyors és hatékony ellátást biztosítsanak a betegeknek, enyhítve ezzel a kórházak leterheltségét.

Ennek ellenére máig csupán a gyermekegészségügyi centrum kezdhette meg működését, az egynapos sebészet továbbra is vár a NEAK döntésére. A kerület polgármestere az RTL Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy minden tárgyi feltétel adott, a szükséges orvosi eszközöket és az infrastruktúrát az önkormányzat biztosítja, csupán az állami finanszírozás hiányzik.

A helyzetet súlyosbítja, hogy már decemberben hiánypótlásra kérték az önkormányzatot, amit az be is nyújtott. A legutóbbi információk szerint a NEAK kapacitásbefogadási bizottsága tavasszal valóban tárgyalta a kérelmet, de a döntés eredményéről hivatalos tájékoztatás még mindig nem érkezett.

Az egynapos sebészet öt szakterületen végezne beavatkozásokat, naponta 15–25 beteget láthatna el, így csökkentve a hosszú kórházi várólistákat. A polgármester szerint ez nemcsak a betegek érdeke lenne, de gazdaságilag is kedvezőbb az államnak, hiszen az ilyen típusú ellátás jóval olcsóbb, mint a kórházi műtétek.

A Belügyminisztérium annyit közölt, hogy a döntésről a NEAK hamarosan tájékoztatást ad. Addig is a korszerű monitorok és az üres ágyak csendben várják az első pácienseket.

Forrás: index.hu

Fotó: Dr. László Imre / Facebook

További híreink

...

Belföldi hírek

Takács Péter: Nem 40, hanem 20 ezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyből

A Tusványoson zajló szabadegyetemen a 24.hu riportere arról kérdezte Takács Pétert, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárát, miként reagálnak a szakszervezetek és a kamarák által megfogalmazott kritikákra a szakdolgozói hiány kapcsán. A szakpolitikus szerint nem 40 ezer, hanem körülbelül 20 ezer ápoló hiányzik a rendszerből, a legnagyobb problémát pedig a középgeneráció eltűnése jelenti.

2025. júl. 28.

...

Belföldi hírek

Négymillió letöltésnél jár az EgészségAblak

Az okostelefon-használók jelentős része letöltötte készülékére az EgészségAblak nevű e-health applikációt, mely szépen fejlődött digitális covid-igazolványból összetett egészségügyi platformmá. 

2025. júl. 23.

...

Belföldi hírek

A bérkülönbözetet kéri a szakszervezet

Az orvosi kamara után a szakszervezet is nekiment Takácsnak a fizetési adatok miatt. A FESZ szerint az egészségügyi szakdolgozók valós átlagkeresete 60 ezer forinttal alacsonyabb, mint amit az államtitkár állít, és azt kérik, hogy a különbözetet még az idén fizessék ki.

2025. júl. 21.

...

Belföldi hírek

Világszinten is átírhatja a rákkezelést egy magyar felfedezés

Akár 80 százalékkal is csökkenthető a daganatos halálozás egy magyar kutatási eredmény szerint, amelyet a rangos Biomedicines szaklap közölt. A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. kutatói kimutatták: a szervezet deutériumszintjének csökkentése – kiegészítő terápiaként alkalmazva – jelentősen javítja a rákbetegek túlélési esélyeit. 

2025. júl. 17.