Elindult a Semmelweis Egyetem egészségügyi adattudományi mesterképzése

Belföldi hírek, 2024. szept. 23.

Az új mesterképzés egyedülálló módon készíti fel a hallgatókat az adatközpontú egészségügyi rendszerek kezelésére, és célja, hogy gyakorlati és elméleti tudást nyújtson az egészségügyi adatfeldolgozásban, statisztikai elemzésben és az innovatív megoldások alkalmazásában.

Az évnyitót dr. Lám Judit dékánhelyettes köszöntése indította. A program vezetője, dr. Joó Tamás ismertette a képzés legfontosabb tudnivalóit, valamint dr. Pollner Péter és Kováts Tamás kollégáinkkal kiegészülve mutatták be az adatvezérelt egészségügyi és a mesterséges intelligencia megoldások legújabb fejlesztéseit.

A hallgatók számára rendkívül izgalmas betekintést adtak a képzés szakmai hátterébe és jövőbeni irányaiba. Bemutatkoztak a kurzus jelenlévő oktatói, programkoordinátorai is.

Az első évfolyam rendkívül sokszínű, három fontos csoportból érkeztek hallgatóink, akik mindannyian kulcsfontosságú szereplői lesznek a jövő adatvezérelt egészségügyi fejlesztéseinek.

- hangzott el a köszöntő beszédben.

Köztük vannak a teljesség igénye nélkül a szakterületet ismerő klinikusok, gyógyszerészek, védőnők. A 2. fontos csoportot alkotják azok a technológiai szakemberek, akik fejlesztési és/vagy programozási tapasztalattal rendelkeznek, valamint a 3. csoportot olyan rendszerszervezők és koordinátorok alkotják, akik képesek lesznek a komplex folyamatokat hatékonyan menedzselni.

Ez a sokféleség biztosítja, hogy a jövő adatvezérelt egészségügyi fejlesztései a legmagasabb színvonalon valósuljanak meg.

Büszkék vagyunk arra is, hogy több ismerős arcot üdvözölhettünk az egészségügyi menedzserképzésünkről, ami bizonyítja, hogy nemcsak jó élmény nálunk tanulni, de megéri visszatérni is!

Forrás: semmelweis.hu

Illusztráció: semmelweis.hu

További híreink

...

Belföldi hírek

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerint nem kell minden kistelepülésre saját háziorvos – erről a népjóléti bizottságban tartott meghallgatásán beszélt az RTL Híradó beszámolója szerint. Az államtitkár a képviselőknek adott válaszában azt fejtegette, hogy “fel kell tenni azt a kérdést, hogy mekkora az a lélekszám, (…) aminél önálló, egész állású háziorvos kell az adott falura.”

2025. már. 07.

...

Belföldi hírek

Nőtt a magyar lakosság átlagéletkora

A népesség átlagéletkora Magyarországon 3,1 évvel emelkedett a vizsgált tízéves időszak alatt, 44,5-re – közölte friss jelentésében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat alapján az MTI.

2025. már. 03.

...

Interjúk

Az elmaradt műtétek titka

Március 8-ra tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara. Álmos Péter elnök a HetiVálasz podcastban beszélt az egészségügy kritikus helyzetéről, az orvosok elvándorlásáról és a rendszer fenntarthatóságáról. Szerinte a változások elkerülhetetlenek, ha biztosítani akarják a megfelelő betegellátást.

2025. feb. 28.

...

Belföldi hírek

Országszerte érvényesek lesznek a beutalók

Ezentúl az ország bármely részéről érkező betegeket fogadniuk kell a szakrendelőknek egy, a Belügyminisztérium honlapján közzétett javaslat szerint. Ezzel megszűnik a beutalók konkrét szakrendelőhöz kötöttsége, vagyis oda mehet a beteg az ellátásáért, ahová akar, pontosabban, ahol szabad időpontot talál.

2025. feb. 24.