Emelt bért kaphatnak az egészségügyi szakdolgozók

Belföldi hírek, 2024. már. 04.

Átlagosan 20 százalékos alapbéremeléssel folytatódik március 1-jétől az egészségügyi szakdolgozók béremelése a tavaly júliusi egységes 18 százalékos béremelést követően.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók átlagos havi keresete 2010-ben 170 900 forint volt, az idei március 1-jei béremelést követően havi keresetük meghaladhatja a 800 ezer forintot. Az egészségügyi szakdolgozók keresete így 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik, átlag alapbérük eléri az orvosi átlag alapbér 37 százalékát. A béremelés, amely megközelítően 84 ezer munkavállalót érint, valamennyi, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozóra és egészségügyben dolgozóra vonatkozik.

A korábbi pótlékok többsége - például a szakterületi pótlék, a vezetői pótlék, a címpótlék, az idegennyelv-tudási és a képesítési pótlék - beépül az alapbérbe, azok innentől kezdve már beleszámítanak a nyugdíjba. Mivel a szakdolgozók - alapbéren felüli - mozgóbérének számítási alapja az alapbér, így az alapbér emelkedésével a mozgóbér összege is nő.

Fontos változás egy új, öt fizetési osztályt tartalmazó sávos bértábla bevezetése. Az öt fizetési kategórián belül a dolgozót - az ellátott szakterületnek, valamint munkakörnek megfelelően - alap vagy kiemelt kategóriába kell besorolni. A kiemelt szakterületek és a munkakörök listáját kormányrendelet tartalmazza.

Az új bértábla minimum és maximum összegei között a munkáltató állapítja meg a béremelés mértékét, a munkavállalóknak április elején utalják az első emelt bért.

Forrás, és illusztráció: kormany.hu

További híreink

...

Belföldi hírek

Átadták az egészségügy családbarát intézményeinek díjait

Hagyományos módon a Magyar Kórházszövetség Kongresszusán díjazták a családbarát kórházi intézményeket 2018 óta hatodik alkalommal: a családbarát kórházat, a családbarát kórházi osztályokat és idén először a családbarát magánegészségügyi intézményt. 

2024. máj. 10.

...

Belföldi hírek

Elindult az egészségügyi rendszer átalakítása

Elindult az egészségügyi rendszer átalakítása, a kitűzött cél az egészségben eltöltött életévek növelése, mondta a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára az Orvostechnikai Szövetség keddi budapesti közgyűlésén.

2024. máj. 09.

...

Belföldi hírek

Szűrések délutánja - figyeljen egészségére

Gyerekeknek és felnőtteknek is tartanak szűrővizsgálatokat az orosházi kórházban, az egészség jegyében. A programok ingyenesek, de van ami előjegyzéshez, vagy beutalóhoz kötött. Részletek a cikkben.

2024. máj. 07.

...

Belföldi hírek

Nemzetközi hírek 2024/8

"A chatbot mostantól fogadja Önt": Orvosszakértők vitatják az AI Healthcare felemelkedését- A nővérek iránti kereslet növekedésével az OHSU kiterjeszti az ápolási programot Közép-Oregonra- EU-politika. A Bizottság jóváhagyta a szuperbaktériumokat elpusztító antibiotikumot

2024. ápr. 30.