Fontosabb cél a munkaképes egészségügyi szakdolgozók pályán tartása
Belföldi hírek, 2024. aug. 27.
A kormány egyik legfontosabb célja az, hogy pályán tartsa a munkaképes egészségügyi szakdolgozókat - hangsúlyozta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szombaton Tihanyban a Tranzit fesztiválon.
Takács Péter a Milyen az egészséges egészségügy? című beszélgetésen elmondta, 2010-hez képest két és félszer több forrással gazdálkodik az egészségügy.
Azt mondta, az egészségügy nem "egy könnyű meló", mindenhol kihívásokkal küszködik a humán erőforrás tekintetében, de ha egyszer megérzi az ember, hogy ennek a hivatásnak a szépséget az adja, hogy segíteni tud másokon, akkor sokkal magasabb lesz a boldogsági szintje.
Elmondta, olyan új technológiák behozatalán és azok rendszerbe állításán dolgoznak most, amelyek a beteg biztonságérzetét és komfortfokozatát növelik, valamint olyan ápolástechnikai eszközök beszerzésén, amelyek óvják az egészségügyben dolgozókat.
Az államtitkár kiemelte: szeptembertől lesz iskolai egészségnevelés. Mint mondta,
a legfontosabb célkitűzés az, hogy a prevenciószemléletet helyezzék előtérbe.
Hozzátette, az egészségügyi szűrésekre is egy új rendszert fognak kidolgozni.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az egészségügyben dolgozók teljesítményorientált elismerésére hívta fel a figyelmet. Azt mondta, ez nemcsak bérben mutatható ki, hanem ehhez egy komplexebb stratégia is kell.
Az egyetem rektora szólt az egészséges életmódról és a prevencióról is. Úgy fogalmazott, hogy ez nem orvostudományi kérdés, hanem inkább oktatási. Az edukációtól függ, hogy ki milyen egészséges életet él. Ebben szerepe van a közoktatásnak, a felsőoktatásnak és az orvosi egyetemeknek - tette hozzá.
Forrás: profitline.hu
Fotó: MTI: Lakatos Péter