Harminckét százalékkal nőtt a 70 évnél idősebb orvosok száma

Belföldi hírek, 2025. júl. 31.

A fiatalok és a nyugdíj helyett dolgozók vannak egyre többen az orvosok között. Munkanaponként átlagosan 52 beteget látott el egy háziorvos tavaly – mutatta be a KSH.

2022-ben még 40 671 orvos dolgozott Magyarországon, 2024-re ez a szám 43 123-ra nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A jelentésből azonban kiderül: annak, hogy ez a szám ilyen nagyot emelkedett, a jelentős részét az magyarázza, hogy orvosok tömegei nem mennek nyugdíjba.

2022-ben még csak 4391 aktív orvos volt túl a hetvenedik születésnapján, tavaly már 5795, ami 32 százalékos növekedést jelent.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a hatvanas éveikben járó orvosok száma is majdnem kétszázzal nőtt, méghozzá úgy, hogy azon belül is a 65 éven felüliek húzták fölfelé a számot, akkor látni, hogy mennyire gyors az elöregedés.

Pozitívum, hogy a huszonéves, illetve a harmincas orvosok száma is emelkedik. A 40-59 éveseknél viszont ha nem is drámai mértékben, de csökken a létszám. Úgy tűnik, amíg fiatalon még lelkesen vállalják sokan a munkát, túl a negyvenen már többen hagyják el a pályát vagy az országot, aki pedig már majdnem a teljes aktív életét ebben a szakmában dolgozta le, az nyugdíjba sem szívesen megy.

A KSH azt is kiszámolta: 2024-ben egy háziorvos vagy házi gyermekorvos átlagosan 12 948 beteget kezelt, ami hivatalos munkanapokkal számolva azt jelenti, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok napi 52 beteget láttak el a praxisukban. A megyék többségében az egy háziorvosra jutó betegforgalom 13‒17 ezer fő között alakult, kivéve Budapestet, ahol ez az érték 9189 fő volt.

Forrás: hvg.hu

Illusztráció: DALL-E3

További híreink

...

Belföldi hírek

Egyházi kórházak: állami beavatkozást sürgetnek a finanszírozásban

Az egyházi fenntartású kórházak szerint a jelenlegi finanszírozási rendszer több területen hátrányosan érinti működésüket, ezért állami beavatkozást sürgetnek – számolt be róla a Világgazdaság.

2026. júl. 08.

...

Belföldi hírek

Új irányelv a kórházi nyilatkozatokról

Az egészségügyi minisztérium új nyilatkozási irányelveket dolgoz ki az egészségügyi dolgozók számára – jelentette be Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-bejegyzésében. A cél, hogy nyitottabb és átláthatóbb tájékoztatás valósuljon meg a kórházak működéséről.

2026. jún. 29.

...

Belföldi hírek

Beszélni kell a kórházi ellátás átszervezéséről

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint hosszú távon nem tartható fenn a jelenlegi rendszer, amelyben ennyi ügyeleti pont működik országszerte. Az InfoRádió Aréna című műsorában Álmos Péter arról beszélt, hogy a kórházi ellátás átszervezésének kérdését nyíltan meg kell vitatni.

2026. jún. 22.

...

Belföldi hírek

Mérnöki ajánlás segítheti a kórházi klímafejlesztéseket

A Magyar Mérnöki Kamara szerint a kórházi klimatizálás jóval többet jelent egyszerű hűtésnél. A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy már rendelkezésre áll egy szakmai útmutató, amely támogatást nyújthat a kormány által bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-fejlesztési programhoz.

2026. jún. 15.