Igazat adott a Kúria a Magyar Orvosi Kamarának

Belföldi hírek, 2025. máj. 30.

Döntött a Kúria: nem kényszeríthetik a háziorvosokat egyoldalúan meghatározott ügyeleti szerződések aláírására- – számolt be róla a MOK.

A Magyar Orvosi Kamara azért fordult bírósághoz, mert az Országos Mentőszolgálat és a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága azt az álláspontot képviselte (kormányhivatali határozatokkal pénzbüntetést kilátásba helyezve), hogy egyoldalúan, önkényesen meghatározhatja annak a szerződésnek a tartalmát, amely alapján a háziorvos az ügyeleti feladatot ellátja.

Az ügyben most bírósági döntés született, ami alapján nem kényszeríthető a háziorvosra az általa el nem fogadott szerződés; arról a feleknek kell megállapodniuk, mint minden szerződés esetén Magyarországon.

Továbbá a Kúria döntése leszögezi azt is, hogy szerződés nélkül a háziorvosok nem ügyelhetnek, ebben is igazat adva a MOK által képviselt álláspontnak.

Az Orvosi Kamara az erről szóló közleményében kiemelte, hogy összesen 205 háziorvos pereskedését támogatta már országosan az ellenük jogellenesen indult hatósági nyomásgyakorlással szemben, viselve a jogi képviselet költségeit. Mindezt annak érdekében is teszi, hogy egy jobban működő egészségügyet harcoljon ki az orvosok és a betegek számára is.

A MOK hozzátette: a továbbiakban is a jogszerű és biztonságos betegellátás feltételeinek megteremtése mellett áll ki.

A MOK azt közölte, hogy a Kúria döntésével ellentétben az Országos Mentőszolgálat budapesti regionális igazgatója azt írta az orvosoknak, hogy szerződés nélkül is kötelesek ügyeletet vállalni, és szerződés hiányában is beosztják őket ügyelni.

„Felszólítjuk az Országos Mentőszolgálatot és a kormányhivatalokat, hogy a hatályos bírósági ítéleteket tartsák tiszteletben, és legyenek partnerek abban, hogy a kollégáink elfogadható tartalmú szerződéseket kössenek”

– hangsúlyozta a Magyar Orvosi Kamara.

 

Forrás: mfor.hu

További híreink

...

Belföldi hírek

2027-re halasztják a gyógyszerfelírás átalakítását

2027.január 1-jére halasztják annak a szabályozásnak a bevezetését, amely bizonyos feltételek mellett gyógyszerészek és okleveles, kiterjesztett hatáskörű ápolók számára is lehetővé tenné egyes támogatott gyógyszerek felírását. A változás eredetileg 2026. október 1-jén lépett volna hatályba, a halasztást a kellő felkészülési idő és a betegbiztonság indokolja.

2026. szept. 18.

...

Belföldi hírek

Várólista-csökkentő program jöhet

Elkészült az egészségügyi várólisták csökkentését célzó, több mint harmincoldalas program, amely a napokban kerülhet a kormány elé. Zahár Ákos miniszteri biztos szerint a tervek első lépésben a meglévő műtéti kapacitások maximális kihasználására építenének, később pedig további ösztönzőkkel növelnék a teljesítményt. A cél, hogy 2027 végére jelentősen rövidüljenek a fekvő- és járóbeteg-ellátás várakozási idejei.

2026. szept. 15.

...

Belföldi hírek

Korszerű szívkatéteres labort adtak át Szegeden

Korszerű elektrofiziológiai szívkatéteres labor kezdte meg működését a Szegedi Tudományegyetemen, ahol Magyarországon elsőként alkalmaznak mágneses katéternavigációt. A robotizált rendszer számítógép-vezérelt mágneses tér segítségével mozgatja a katétert, és az egyetem szerint pontosabb, biztonságosabb és gyorsabb beavatkozásokat tehet lehetővé a szívritmuszavarok kezelésében. A labor már az átadó előtt működött, és több mint hetven beteget kezeltek benne.

2026. szept. 11.

...

Belföldi hírek

Szakdolgozói béremelés jöhet 2027-ben

A 2027-re tervezett 500 milliárd forintos egészségügyi többletforrás csaknem felét az egészségügyi szakdolgozók béremelésére fordítanák. Svéd Tamás parlamenti államtitkár szerint emellett új bérrendszer kidolgozásán dolgoznak, amely a jelenlegi sávos rendszer helyett nagyobb súllyal venné figyelembe a szakmai tapasztalatot, a végzettséget és a képesítéseket

2026. szept. 04.