Negyvenmilliárdos fejlesztés kezdődik az egészségügyben

Belföldi hírek, 2025. nov. 12.

Szintlépés zajlik a képalkotó diagnosztikában, Magyarország kormánya két lépcsőben, negyvenmilliárd forint forrást biztosít CT- és MR-gépek beszerzésére és telepítésére – mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján. Takács Péter közölte: az ország minden területén zajló program egyrészt magában foglalja a régi gépek cseréjét, másrészt kapacitásbővítést is jelent. 

Országszerte összesen 31 CT- és 12 MR-berendezést telepítenek – ismertette, megjegyezve: nemrég Kalocsán adtak át egy új CT-t, most pedig a fővárosban, a Semmelweis Egyetem klinikáján. – Nagyon örülök, hogy Magyarország egyik, talán a legnagyobb egészségügyi szolgáltatója, a Semmelweis Egyetem (SE) is bekapcsolódott ebbe a programba – hangsúlyozta.

Az államtitkár felidézte, hogy másfél-két évvel ezelőtt a Merényi-kórház traumatológiáját beköltöztették a SE sürgősségi részlegére. A változtatással emelni tudták a betegellátás színvonalát, és az ellátottak esetszámát is – tette hozzá. Jelezte: körülbelül 45 százalékkal több traumatológiai esetet lát el a SE, mint korábban a Merényi-telephely.

Kiemelte azt is, hogy a Semmelweisre telepített új CT-gép a legmodernebb szoftverrel rendelkezik, és hatalmas felbontású képek készítésére alkalmas. A klinikán most már egyszerre két gép szolgálja ki a betegeket – fűzte hozzá.

Az eseményen felszólalt még Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese is, aki hangsúlyozta: intézményük több mint 250 éves múltra tekint vissza, a világ legjobb száz egyeteme között foglal helyet a nemzetközi rangsorokban, vagyis a régió vezető felsőoktatási intézménye. 

Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: Balogh Zoltán Forrás: MTI Fotószerkesztõség

További híreink

...

Belföldi hírek

Kórházi várólisták: lesújtó adatokat közölt a NEAK

Egy év alatt több mint ötezer fővel nőtt a három legnagyobb műtéti (térd- és csípőprotézis, valamint szürkehályog) várólista. Van olyan kórház, ahol két év a várakozási idő. De összesen közel 38 ezren várnak valamilyen operációra – írja az mfor.hu.

2025. dec. 19.

...

Belföldi hírek

Több sürgősségi orvos felmondott a Szent Imrében

A Magyar Orvosi Kamara főtitkára, Svéd Tamás ráerősített arra, hogy elég rossz a helyzet a Szent Imre kórházban. Pár napja kiszivárgott egy levél, ami szerint gyakorlatilag az összes sürgősségi szakorvos felállt, nem tudják kiállítani az ügyeletet és veszélyben az ellátás. A kórház ezt részben cáfolta, azt írták, hogy most is fogadják és ellátják a sürgősségire bevitt betegeket, de a sorok között olvasva világos, hogy komoly emberhiánnyal küzdenek.

2025. dec. 16.

...

Nemzetközi hírek

Digitális készségek is kellenek az egészségügyben

A digitális készségek ma már elengedhetetlenek az egészségügyben: gyorsítják a folyamatokat, növelik a biztonságot és tehermentesítik a dolgozókat. A modern ellátás alapja a technológia magabiztos használata — minden szereplő számára.

2025. dec. 08.

...

Belföldi hírek

A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés” terjed az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell – tudósított az economx.hu egy egészségügyi konferenciáról. A probléma gyökere nem a magánellátás megerősödésében keresendő, hanem a dual practice vagyis a kettős jogviszony elterjedésében.

2025. dec. 04.