Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Belföldi hírek, 2025. már. 07.

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerint nem kell minden kistelepülésre saját háziorvos – erről a népjóléti bizottságban tartott meghallgatásán beszélt az RTL Híradó beszámolója szerint. Az államtitkár a képviselőknek adott válaszában azt fejtegette, hogy “fel kell tenni azt a kérdést, hogy mekkora az a lélekszám, (…) aminél önálló, egész állású háziorvos kell az adott falura.”

Takács meg is válaszolta saját kérdését: szerinte 1200 lakos alatt nem szükséges saját háziorvos egy településen. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, Keczéri Attila ezzel nem ért egyet, szerinte problémákat okozhat a betegellátás minőségében, ha egy doktor saját körzete mellett egy vagy több másik települést is ellát.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) januári adatai szerint 956 betöltetlen háziorvosi praxis van az országban. Takács Péter most azt is elmondta, hogy javaslatcsomag készül a háziorvosok helyzetének rendezésére, amely alapján több vizsgálatra lesznek jogosultak, és olyan gyógyszereket is felírhatnak majd, amelyeket korábban csak szakorvosok.

A MOK szombaton a parlament előtt tart tüntetést, demonstrációjuknak sarkalatos pontja a háziorvosok kérdése. Emellett azt is követelik, hogy jövőre a kormány költsön 500 milliárd forinttal többet az egészségügyre. Utóbbival kapcsolatban Takács Péter az RTL-nek elmondta, hogy erre a költségvetési évre 467 milliárd forinttal több áll rendelkezésre a területre – ezt a MOK is a csatornától tudta meg.

Forrás: hvg.hu

Illusztráció: Facebook-Takács Péter

További híreink

...

Belföldi hírek

Robotsebészeti rendszer érkezett a Szegedi Tudományegyetemre

Megérkezett a Szegedi Tudományegyetemre a da Vinci X lágyszöveti robotsebészeti rendszer, amellyel a sebészet, az urológia és a szülészet-nőgyógyászat területén vezethetik be a robotasszisztált műtéti technológiát. A szakmai felkészülés és az oktatás már megkezdődött, az első beavatkozások pedig szeptember elején indulhatnak. Az egyetem hosszú távú célja egy több szakterületet összekapcsoló Robotsebészeti Centrum kialakítása.

2026. aug. 12.

...

Nemzetközi hírek

18-ról 11-re csökkent a minden gyermeknek ajánlott oltások száma az Egyesült Államokban

Donald Trump amerikai elnök új rendelete három kategóriába rendezi át a gyermekkori és serdülőkori oltási ajánlásokat. A minden gyermek számára ajánlott védőoltások köre 11 betegségre terjed ki, míg több más oltást magas kockázat esetén vagy közös klinikai döntés alapján javasolnak. A rendelet az oltási ütemezés további felülvizsgálatát, valamint a szülői választási lehetőségek bővítését is előírja.

2026. aug. 11.

...

Nemzetközi hírek

Az európaiak nyitottak az AI-ra, de fontosak az emberi kapcsolatok

Az európai egészségügyi rendszerekkel való elégedettség továbbra is alacsony, miközben a mesterséges intelligencia egyre több ember egészséggel kapcsolatos döntéseiben jelenik meg – derül ki a STADA Health Report 2026 eredményeiből. A válaszadók 82 százaléka nyitott arra, hogy az AI szerepet kapjon az ellátásában, ugyanakkor 77 százalék továbbra is háziorvosára vagy más egészségügyi szakemberre támaszkodik egészségügyi kérdésekben.

2026. aug. 06.

...

Belföldi hírek

Egységesebb digitális egészségügyi rendszerre lenne szükség

A magyar digitális egészségügyi szolgáltatások három fő eleme, az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal külön-külön már ismert és használt megoldás, a felhasználók azonban nem feltétlenül érzékelik őket egy egységes rendszer részeiként. A PwC kutatása szerint a betegeknek jelenleg sokszor maguknak kell kideríteniük, melyik ügyet melyik felületen intézhetik el. Remete Gergő szerint átláthatóbb és proaktívabb működésre lenne szükség.

2026. aug. 03.