Az egészségügyi dolgozók elkötelezettsége mindannyiunk számára inspirációt jelent

Interjúk, 2023. dec. 27.

4 éve indult el a Hiper.jobs, az egészségügyi karrierportál. Az elmúlt évek tapasztalatairól és a jövőről kérdeztük Dr. Sági Zoltánt, a Hiper ügyvezetőjét.

  • Novemberben lett 4 éves a hiper. Összefoglalnád, hogy mit sikerült elérni azokból a célokból, amiket induláskor kitűztetek magatok elé? 


2017-ben egy olyan, egyszerűen használható innovativ webalapú szoftvert álmodtunk meg, amely platformot teremt az egészségügyi emberi erőforrások összekötésére. A HIPER küldetése az, hogy az embereket helyezze a munkakörök középpontjába, és erre alapozva átalakítsa az egészségügyi ágazat munkaerőpiacát. A 2019-es piacra lépés óta sok részcélunk teljesült. Eddig több, mint 4600 egészségügyi dolgozó csatlakozott hozzánk, és kb. egy tucatnyi eü. kollégának tudtunk segíteni megtalálni az álommunkahelyét. Az egészségügyi ágazat munkaerőpiacának teljes átalakításához nyilván önmagunkban kevesek vagyunk, azonban az álláskeresőinktől és az állásadó megbízóinktól kapott visszajelzések alapján ennek a szemléletnek igenis van helye a piacon, és továbbra is hiszünk ezen végső cél megvalósíthatóságában.

 

  • Volt-e olyan eredeti elképzelés, amit valamilyen hatás miatt módosítani kellett, illetve kerültek-e más célok is reflektorfénybe az induláshoz képest? 


Az elmúlt 4 évben megtanultuk, hogy hiába van egy állásközvetítő platform jól felépítve, és digitálisan éretlenebb felhasználók is könnyen elboldogulnak vele, az álláskereső-munkaadó összeköttetésből nem lehet kihagyni az embert, és a teljes szolgáltatási folyamat mögé fel kellett építeni egy csapatot, akik segítik a kapcsolódó feleket a sikeres továbblépésben.

 

  • Az egészségügyi dolgozók mennyire nyitottak a hiper által kínált lehetőségek-pillérek irányában? 


Az önismereti felmérés- képzés- álláskeresési pillérekkel kapcsolatban statisztikáink szerint a felhasználóink jeletős százaléka mindhárom pillért kipróbálta már, és a legnagyobb érdeklődés az önismereti felmérés pillérben rejlő lehetőségek iránt mutatkozott ezidáig. Arra nincsenek adataink, hogy a hazánkban lévő kb. 140 ezer szakdolgozó és 30 ezer orvos közül hány egészségügyi dolgozó találkozott már a Hiperrel, de igyekszünk a lehető legtöbb lehetőséget megfogni, hogy minél több kollégához eljusson a Hiper létezésének híre.

 

  • Milyen lesz a jövő? Milyen fejlesztéseket,újításokat tervez a Hiper a 2024-es évben, amelyek publikusak, illetve számíthatunk-e meglepetésekre? 


Mind a platform működése, mind a szolgáltatásunk tartalma folyamatos fejlesztés, megújulás alatt áll. Jelen fejlesztéseink a felhasználói igényeknek minél magasabb mértékű megfelelését célozzák és ezekre alapozva újabb szolgáltatási elemek kidolgozása van folyamatban.

 

  • Év végéhez közeledve, van-e valamilyen jókívánságod az egészségügyben dolgozók felé? 


Továbbra is csodálattal tekintek az egészségügyben dolgozó kollégákra, mivel folyamatosan tanúbizonyságot tesznek a rendíthetetlen elkötelezettségükről és önzetlenségükről. Habár a mai gazdasági és társadalmi helyzetben az egészségügyben dolgozni rendkívül embert próbáló dolog, vigasztalja őket a tudat, hogy az ő munkájuk, a gyógyítás, az együttérzés és az önzetlen szolgálat jobbá teszi a világot, és ezért örökké hálásak leszünk. Az új évbe lépve kívánok rugalmasságot a kihívásokkal szemben, erőt az akadályok leküzdéséhez és az öröm pillanatainak megéléshez. A mások jóléte iránti elkötelezettségük mindannyiunk számára inspirációt jelent.

-hiper.jobs-
 

További híreink

...

Belföldi hírek

Átadták az egészségügy családbarát intézményeinek díjait

Hagyományos módon a Magyar Kórházszövetség Kongresszusán díjazták a családbarát kórházi intézményeket 2018 óta hatodik alkalommal: a családbarát kórházat, a családbarát kórházi osztályokat és idén először a családbarát magánegészségügyi intézményt. 

2024. máj. 10.

...

Belföldi hírek

Elindult az egészségügyi rendszer átalakítása

Elindult az egészségügyi rendszer átalakítása, a kitűzött cél az egészségben eltöltött életévek növelése, mondta a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára az Orvostechnikai Szövetség keddi budapesti közgyűlésén.

2024. máj. 09.

...

Belföldi hírek

Szűrések délutánja - figyeljen egészségére

Gyerekeknek és felnőtteknek is tartanak szűrővizsgálatokat az orosházi kórházban, az egészség jegyében. A programok ingyenesek, de van ami előjegyzéshez, vagy beutalóhoz kötött. Részletek a cikkben.

2024. máj. 07.

...

Belföldi hírek

Nemzetközi hírek 2024/8

"A chatbot mostantól fogadja Önt": Orvosszakértők vitatják az AI Healthcare felemelkedését- A nővérek iránti kereslet növekedésével az OHSU kiterjeszti az ápolási programot Közép-Oregonra- EU-politika. A Bizottság jóváhagyta a szuperbaktériumokat elpusztító antibiotikumot

2024. ápr. 30.