„Felvágják a bőrt, és megjavítják, ami elromlott” – gyerekeket kérdeztek az egészségügyről

Belföldi hírek, 2024. máj. 27.

Május utolsó vasárnapján országszerte a gyerekeké a főszerep, ezért egy cikk erejéig mi is átengedtük nekik a terepet. Olvasd el, mit gondol az 5-10 éves korosztály az egészségügyről!

Szülőként mind tudjuk, hogy rengeteg dolgot meg kell tanítanunk gyerekeinknek. Arra viszont talán kevésbé gondolunk, hogy mi, felnőttek is mennyi mindent elleshetünk óvodásainktól, kisiskolásainktól. Például azt, hogy merjünk (újra) igazán önmagunk lenni, önfeledten játszani és nevetni. Vagy akár azt, hogy amikor valaki őszintén kíváncsi a gondolatainkra, akkor nincs rossz válasz, hanem bátran kimondhatjuk, ami először eszünkbe jut. Ezt a bátorságot bizonyították azok a gyerekek is, akik megosztották a HáziPatikával, hogyan látják a világot az egészségügyet érintő kérdésekben. Öt és tíz év közöttiek okos, kreatív és olykor megmosolyogtató válaszaiból válogattunk.

Mit csinálnak az egészségügyi dolgozók?

  • „A védőnők megvizsgálnak, és kiszedik a tetűt a hajadból, az orvosok receptet küldenek, a nővérkék pedig szeretgetik az öccsüket.” (Flóra, 8 éves)
  • „A bőrgyógyász mindenkinek meggyógyítja a bőrproblémáit, bőrgyógyászkodik.” (Lilla, 8 éves)

A védőnő megnézi, hogy a hajunk között van-e bolha vagy kullancs. Megméri, hogy hány centi vagyok, mert ha túl sokáig növök, akkor kilyukasztom az óvodát, és ha valaki meg akarna puszilni, nem tud.” (Dávid, 5 éves)

  • „Műtenek embereket, és vért látnak.” (Alex, 8 éves)

 

Mikor kell mentőt hívni?

  • „Szerintem akkor, ha valaki elájult, és már megpróbáltad azt, hogy felfelé tartod a lábát, meg már minden mást is megpróbáltál, de arra sem ébredt fel.” (Laura, 8 éves)
  • „Akkor kell mentőt hívni, ha nagyon nagy baj van, betörik a fejed, vagy például eltörik a csuklód, a lábad vagy a gerinced.” (Flóra, 8 éves)

Ha valaki elájul, vagy hirtelen nagyon elkezd vérezni, erős agyrázkódást vagy agyvérzést kap. És ha valaki hirtelen elkezd szülni.” (Julcsi, 8 éves)

 

  • „Amikor valakinek eltörik a lába vagy leesik egy hajóról.” (Dávid, 5 éves)


Miért kell fogorvoshoz járni?

  • „Mert mi nem tudjuk, hogy mit kell csinálni a fogainkkal. A fogorvos viszont már ezt tanulta, és ő meg tudja mondani nekünk, hogy így meg úgy kell megmosni, meg rendben tartani a fogunkat.” (Dávid, 5 éves)
  • „Ha valakinek, mondjuk, lukas a foga, vagy beszuvasodik, vagy ha ránő az egyik foga a másikra. Akinek meg jók a fogai, az meg azért megy el hozzá, hogy évente tisztítsa a fogait.” (Julcsi, 8 éves)

Mi történik egy műtét alatt?

  • „Az ember, akit meg kell műteni, lefekszik egy ágyra, egy másik ember elaltatja őt, és ha mondjuk, a kezében az egyik csontját kell megműteni, akkor azon a részen felvágják a bőrt, és megjavítják, ami elromlott.” (Laura, 8 éves)
  • „Ha, mondjuk, egy embernek megakad a torkán valami, azt kiszedik úgy, hogy megműtik. Meg ha a gyomra valahogy eldugul, akkor valamilyen csipeszt bedugnak oda, és kihúzzák. Meg ha valaki nem tud kakilni, akkor bedugnak a fenekébe egy tűt, és valahogy kiveszik, ami eldugította.” (Julcsi, 8 éves)
  • „Az, hogy infúziót kap valaki. Az olyan, hogy ragasztanak rá egy matricát, és van rajta egy madzag, azon egy tartály, és feküdni kell vele.” (Dávid, 5 éves)

Behatolnak a testedbe annak érdekében, hogy átültessenek szerveket vagy egyéb dolgokat annak érdekében, hogy egészséges maradjál.” (Maxi, 9 éves)

Miért szoktak vért venni az emberektől?

  • „Fogalmam sincs, az orvos biztos tudja.” (Lilla, 8 éves)
  • „Ha valakinek túl sok a vére, akkor kell, vagy ha bacik vannak a vérében. Vagy levesznek vért attól, akinek van, és beadják annak, aki vérszegény. És úgyis évente el kell járni mindenkinek, mert így meg tudják nézni, hogy minden rendben van-e.” (Julcsi, 8 éves)
  • „Ha nem vesznek vért, akkor rossz lesz az agy, mert akkor lefolyik róla a vér.” (Dávid, 5 éves)

Azért vesznek ki vért az emberek testéből, hogy belerakják más emberekbe, akik ennek segítségére szorulnak és betegek.” (Alex, 8 éves)


„A vérvétel arról szól, hogy vért vesznek tőled, és megnézik, hogy mi van vele és egészséges-e, annak érdekében, hogy tudják, hogy valami betegség érinti-e a véredet.” (Maxi, 9 éves)

 

Forrás: hazipatika.com

Szerző: Perl Kitti

Illusztráció: DALL-E

További híreink

...

Belföldi hírek

Ki felel, ha hibázik az MI?

A mesterséges intelligencián alapuló diagnosztikai és döntéstámogató rendszerek egyre nagyobb szerepet kapnak az egészségügyben. Használatukkal azonban egy nehezen megválaszolható kérdés is előtérbe kerül: ki viseli a felelősséget, ha az MI hibás javaslatot ad, és ez befolyásolja a beteg kezelését?

2026. okt. 15.

...

Belföldi hírek

500 milliárddal nőhet az egészségügy forrása

A kormány 2027-ben 500 milliárd forinttal növelné az egészségügy költségvetési forrásait. A többletből többek között szakdolgozói béremelésre, az alapfinanszírozás rendezésére és az ellátáshoz való hozzáférés javítására költenének. Közben október közepén elindul a várólista-csökkentő program is, amely elsőként a csípő- és térdprotézis-műtétekre, valamint a szürkehályog-operációkra fókuszál.

2026. okt. 13.

...

Belföldi hírek

Új molekuláris patológiai labor a Semmelweis Egyetemen

Új molekuláris patológiai laboratóriumot adtak át a Semmelweis Egyetemen. A fejlesztés célja a daganatos és más betegségek korszerűbb, genetikai és molekuláris alapú vizsgálata, valamint a személyre szabott diagnosztika és kezelés támogatása. Az új labor a betegellátás mellett az oktatási és kutatási feladatokat is szolgálja.

2026. okt. 08.

...

Belföldi hírek

Átalakulhat a gyógyszer-finanszírozás

November 1-jétől önálló gyógyszerhatóság kezdi meg működését, miközben a NEAK két éven belül alapjaiban alakítaná át a gyógyszer-finanszírozási rendszert. Kaló Zoltán főigazgató szerint a cél az, hogy a finanszírozásban ne csak az elvégzett ellátás, hanem annak eredménye is számítson, és a betegek szempontjai is nagyobb súlyt kapjanak.

2026. okt. 05.