Jöhetnek a patikai oltások

Belföldi hírek, 2025. jan. 21.

Januárban indulhat az Orbán-kormánnyal a tárgyalás, a gyógyszertámogatási rendszer átalakítása is napirendre kerülhet – mondta Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a Népszavának, aki arról is beszélt, továbbra sem vetették el a patikai oltópontok létrehozásának tervét.

A közelmúltban nagy port kavart a Ventolin nevű, asztmás gyermekek fulladásos rohamait enyhítő gyógyszer támogatásának megszűnése. Hankó elmondta, hogy bár ez sokként hatott a szülőkre, a patikákban tudtak támogatott helyettesítő készítményt ajánlani a hat éven felülieknek. Az elnök hangsúlyozta, hogy a támogatások változása folyamatos, de szerencsére nem túl gyakori jelenség.

A gyógyszertámogatási rendszer átfogó reformjára vonatkozóan Hankó optimista. Véleménye szerint olyan változás is elképzelhető, amely nem növelné sem a betegek, sem a társadalombiztosítás terheit.

Az elnök kiemelte, hogy az elmúlt években egyre kevesebb gyógyszer fogyott, miközben az állami támogatások összege nőtt.

2019 és 2023 között a támogatott szerekből 11 millió dobozzal kevesebbet vittek haza a betegek, ugyanezen idő alatt az egészségbiztosító támogatásra kifizetett költsége 119 milliárddal nőtt - mutatott rá Hankó.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara átfogó javaslatcsomagot nyújtott be a Belügyminisztériumnak, amelyben többek között a gyógyszertárak tulajdonlásával és működőképességével kapcsolatos szabályok pontosítását kérték. Hankó szerint a jelenlegi árrés-szabályozás miatt a kisebb települések patikái nehéz helyzetben vannak, és sokan kénytelenek bezárni.

Hankó Zoltán arról is beszél az interjúben, hogy először 2015-ben ment be a minisztériumba azért, hogy az influenza elleni védőoltások beadásában részt vehessenek a patikák. Azt mondták, hogy nem időszerű és ezt az ügyet az akkori orvosi kamara sem támogatta. A Covid-járvány elején újra szóba került. Jelezte ekkor is, hogy milyen jogszabályokra lenne ehhez szükség, ám a téma ismét lekerült napirendről. A Covid-járvány vége felé Müller Cecília országos tiszti főorvosnál ismét kezdeményezték a patikai oltások lehetőségét. Ő akkor rábólintott, és megkezdődött a patikai vakcinációs irányelv kidolgozása

Forrás: mfor.hu

Illusztráció: Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke- Youtube

További híreink

...

Belföldi hírek

Ki felel, ha hibázik az MI?

A mesterséges intelligencián alapuló diagnosztikai és döntéstámogató rendszerek egyre nagyobb szerepet kapnak az egészségügyben. Használatukkal azonban egy nehezen megválaszolható kérdés is előtérbe kerül: ki viseli a felelősséget, ha az MI hibás javaslatot ad, és ez befolyásolja a beteg kezelését?

2026. okt. 15.

...

Belföldi hírek

500 milliárddal nőhet az egészségügy forrása

A kormány 2027-ben 500 milliárd forinttal növelné az egészségügy költségvetési forrásait. A többletből többek között szakdolgozói béremelésre, az alapfinanszírozás rendezésére és az ellátáshoz való hozzáférés javítására költenének. Közben október közepén elindul a várólista-csökkentő program is, amely elsőként a csípő- és térdprotézis-műtétekre, valamint a szürkehályog-operációkra fókuszál.

2026. okt. 13.

...

Belföldi hírek

Új molekuláris patológiai labor a Semmelweis Egyetemen

Új molekuláris patológiai laboratóriumot adtak át a Semmelweis Egyetemen. A fejlesztés célja a daganatos és más betegségek korszerűbb, genetikai és molekuláris alapú vizsgálata, valamint a személyre szabott diagnosztika és kezelés támogatása. Az új labor a betegellátás mellett az oktatási és kutatási feladatokat is szolgálja.

2026. okt. 08.

...

Belföldi hírek

Átalakulhat a gyógyszer-finanszírozás

November 1-jétől önálló gyógyszerhatóság kezdi meg működését, miközben a NEAK két éven belül alapjaiban alakítaná át a gyógyszer-finanszírozási rendszert. Kaló Zoltán főigazgató szerint a cél az, hogy a finanszírozásban ne csak az elvégzett ellátás, hanem annak eredménye is számítson, és a betegek szempontjai is nagyobb súlyt kapjanak.

2026. okt. 05.