Merkely Béla: A magyar egészségügy európai viszonylatban versenyképes

Belföldi hírek, 2025. jan. 28.

Semmivel nem rosszabb ma orvosnak lenni Magyarországon, mint a fejlett nyugat-európai országokban – többek között erről beszélt egy interjúban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Merkely Béla a Mandinernek arról beszélt, hogy

  • négy-ötszörös a túljelentkezés Semmelweisre, „A cél, hogy a legtehetségesebb fiatalokat válasszuk ki, a megváltozott felvételi rendszer is ezt szolgálja.”
  • A Semmelweis számára a modellváltás nagy lehetőség volt, hiszen az orvos- és egészségtudomány dinamikusan fejlődik, folyamatos kihívásokkal nézünk szembe. Az állami fenntartás alatt évről évre kellett tervezni, ami nehézséget jelentett, most viszont hétéves periódusra szól az intézményfejlesztési tervünk – összegezte a korábban már lezajlott modellváltást.
  • Szerinte az egyetemi autonómia továbbra is sértetlen, sőt, nagyobb lett az önállóságunk.
  • Majd aláhúzta, hogy egyetlen uniós intézmény részéről sem érkezett kifogás a Semmelweis Egyetem működésével kapcsolatban.
  • Az Európai Unió intézkedései közül szerinte a legtöbb kárt a Horizont- és az egyéb kutatási pénzek befagyasztása okozza, „az orvos- és egészségtudomány az egyetemek, kutatóintézetek, klinikák hálózatának közös munkáján alapszik. Ráadásul a kialakult helyzet elbizonytalanítja azokat az intézményeket, amelyek velünk akarnak együttműködni.”
  • Arra a kérdésre, hogy egészségügyi válsághelyzet van-e Magyarországon, Merkely Béla kifejtette, hogy semmivel nem rosszabb a helyzet itthon, mint Nyugat-­Európában, „a mi egyetemünkön szerintem még jobb is”.
  • Kiemelte, hogy a magyar egészségügy európai viszonylatban abszolút versenyképes.
  • „A GDP-arányos költés tekintetében kimagaslóan jó a magyar egészségügy teljesítőképessége – ha ötször nagyobb lenne a GDP, nyilván lehetne hosszabb és vastagabb takaróval takarózni. Ha azonban megnézzük a világ élmezőnyéhez tartozó országokat, bizonyos területeken náluk több a probléma, mint idehaza” – összegezte a rektor.
  • A szakemberhiányról pedig kifejtette, hogy a bérek rendezésével megváltozott a helyzet. Az utóbbi öt évben 2,7-szeresére emelkedtek az orvosbérek, és nagyjából 2,2-szeresére a szakdolgozói fizetések. Az egészségügyi dolgozók az orvosok fizetésének 37 százalékát keresik, ami európai viszonylatban elfogadhatónak számít – különösen, ha azt vesszük, hogy Budapestet leszámítva a megélhetési költségek is kedvezőbbek.
  • Merkely Béla szerint a Semmelweis Egyetem végzős hallgatóinak 95 százaléka Magyarországon helyezkedik el.

Forrás: index.hu

Szerző: 

Fotó: Semmelweis Egyetem

További híreink

...

Belföldi hírek

500 milliárddal nőhet az egészségügy forrása

A kormány 2027-ben 500 milliárd forinttal növelné az egészségügy költségvetési forrásait. A többletből többek között szakdolgozói béremelésre, az alapfinanszírozás rendezésére és az ellátáshoz való hozzáférés javítására költenének. Közben október közepén elindul a várólista-csökkentő program is, amely elsőként a csípő- és térdprotézis-műtétekre, valamint a szürkehályog-operációkra fókuszál.

2026. okt. 13.

...

Belföldi hírek

Új molekuláris patológiai labor a Semmelweis Egyetemen

Új molekuláris patológiai laboratóriumot adtak át a Semmelweis Egyetemen. A fejlesztés célja a daganatos és más betegségek korszerűbb, genetikai és molekuláris alapú vizsgálata, valamint a személyre szabott diagnosztika és kezelés támogatása. Az új labor a betegellátás mellett az oktatási és kutatási feladatokat is szolgálja.

2026. okt. 08.

...

Belföldi hírek

Átalakulhat a gyógyszer-finanszírozás

November 1-jétől önálló gyógyszerhatóság kezdi meg működését, miközben a NEAK két éven belül alapjaiban alakítaná át a gyógyszer-finanszírozási rendszert. Kaló Zoltán főigazgató szerint a cél az, hogy a finanszírozásban ne csak az elvégzett ellátás, hanem annak eredménye is számítson, és a betegek szempontjai is nagyobb súlyt kapjanak.

2026. okt. 05.

...

Belföldi hírek

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

1985 óta minden október a mellrák elleni küzdelem hónapja, október 1. pedig a Mellrák Elleni Küzdelem Világnapja. A Medical Online a WHO 2026-os globális rákjelentésére hivatkozva kiemeli: 2024-ben a vizsgált 186 ország közül 164-ben az emlőrák volt a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, és Magyarországon is ez állt az első helyen.

2026. okt. 02.