Nyilvános bocsánatkérést vár Takács Pétertől a MOK

Belföldi hírek, 2025. okt. 02.

Nyilvános bocsánatkérést vár Takács Pétertől a MOK, miután az államtitkár arról beszélt, a háziorvosok „maradékelven” választódtak ki az egyetem után. A Magyar Orvosi Kamara közölte, ha az egészségügyi államtitkárnak ez a véleménye az egészségügyi rendszer alapját biztosító kollégákról, az súlyos tájékozatlanságot jelez.

„Elvárjuk, hogy az államtitkár kijelentését haladéktalanul pontosítsa, kérjen nyilvánosan bocsánatot a háziorvosoktól, és a jövőben érdemi munkával, a szakma javaslatait használva dolgozzon a magyar alapellátás fejlesztéséért” – írta szerda este a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a Facebook-oldalán.

A MOK elnökségének közleménye felidézte, Takács Péter államtitkár az Ultrahang című podcast adásban úgy nyilatkozott, „a háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be”.

Ez a kijelentés – szögezte le a MOK – nem felel meg a valóságnak, súlyosan sérti a magyar háziorvosok emberi és szakmai méltóságát, valamint ellentmond az orvosi nyilvántartásból lekérdezhető adatoknak is.

„Ha az egészségügyi államtitkárnak ez a véleménye az egészségügyi rendszer alapját biztosító kollégákról, az súlyos tájékozatlanságot jelez”

– áll a közleményben.

Forrás: nepszava.hu

További híreink

...

Belföldi hírek

Erre kellene költeni a magyar egészségügyben

Ha nemcsak a szűrőprogramokra, hanem a prevencióra is egyre nagyobb figyelem, több forrás jutna, akkor azzal hosszú távon csökkenthető lenne a hazai egészségügyi rendszer terhelése - hangzott el a Portfolio Private Health Forum 2025 konferencia azon panelbeszélgetésén, amely a hazai egészségügy aktuális helyzetét, problematikus kérdéseit, illetve előremutató pozitívumait vitatta meg.

2025. okt. 01.

...

Belföldi hírek

A magyarok több mint fele rossz döntésnek tartja az ápolói pályát

Közös nyomásgyakorló akcióba kezd a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) valamint a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ), miután eddig eredménytelenek az egyeztetések a Belügyminisztériummal a bérek és az egészségügyi ráfordítások növeléséről - értesült a Népszava. A Publicus felmérte, változott-e a munkájuk társadalmi elismertsége az elmúlt évtizedben.

2025. szept. 29.

...

Belföldi hírek

Mesterséges intelligencia az egészségügyben - Hol tartunk és mit hoz a jövő?

Az AI-megoldások leginkább a labor és a képalkotó diagnosztika, továbbá a műtéti rendszerek esetében indultak el hazánkban, főként a magánellátásban, a nagy orvosi egyetemek pedig olyan fejlesztéseket indítottak el, amelyek később megjelenhetnek a klinikákon, segítve és nem helyettesítve az emberi munkaerőt.

2025. szept. 23.