Szakdolgozói válságról beszélt Hegedűs Zsolt

Belföldi hírek, 2026. máj. 18.

Az egészségügyi rendszer állapotáról és a szakdolgozói hiány mértékéről írt Facebook-bejegyzésében Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. A bejegyzésben a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara helyzetértékelő dokumentumára hivatkozott.

A közölt adatok szerint az egészségügyből több tízezer szakdolgozó hiányzik, az ápolóhiány pedig meghaladja a 30 ezer főt.

Hegedűs Zsolt azt írta, hogy a szakdolgozók átlagéletkora jelenleg 47,3 év, miközben mintegy 25 ezer dolgozó már 58 év feletti. A miniszter szerint ez azt jelenti, hogy a jelenlegi munkaerőhiány a következő években tovább súlyosbodhat.

A bejegyzés szerint egyes területeken az ápolók havi 220–240 órát dolgoznak a szokásos munkaidő helyett. Hegedűs ezt rendszerszintű túlterheltségként jellemezte.

A legkritikusabb területek között említette:

  • a felnőttápolást,
  • az aneszteziológiai és intenzív ellátást,
  • a műtőszolgálatot,
  • valamint a labordiagnosztikát.

Az intenzív ellátásban dolgozó szakasszisztensek korösszetételéről azt írta, hogy az 1609 szakemberből 1079 fő 46 és 60 év közötti, miközben a 25–45 éves korosztályba mindössze 212 fő tartozik.

A műtői ellátással kapcsolatban arra is kitért, hogy megfelelő számú műtős szakdolgozó nélkül az orvosi kapacitás önmagában sem elegendő a biztonságos működéshez. Szerinte ez a várólisták növekedéséhez és az ellátás romlásához is hozzájárulhat.

A járóbeteg-ellátás helyzetéről azt írta, hogy az asszisztensi területen dolgozók közel kétharmada 45 év feletti, és a 60 év feletti korosztály kiesése önmagában több mint 2000 fős hiányt okozhatna.

Hegedűs Zsolt szerint az egészségügy hosszú távon nem működhet kizárólag a szakdolgozók túlterhelésére és önfeláldozására építve. Bejegyzésében bérrendezést, jobb munkakörülményeket és több szakdolgozó bevonását sürgette.

A miniszter azt is közölte, hogy a következő héten az önálló egészségügyi minisztériumban egyeztetnek a Független Egészségügyi Szakszervezettel, elsősorban a szakdolgozói bértábla rendezéséről.

Forrás: Telex

Illusztráció: ChatGPT

További híreink

...

Belföldi hírek

500 milliárddal nőhet az egészségügy forrása

A kormány 2027-ben 500 milliárd forinttal növelné az egészségügy költségvetési forrásait. A többletből többek között szakdolgozói béremelésre, az alapfinanszírozás rendezésére és az ellátáshoz való hozzáférés javítására költenének. Közben október közepén elindul a várólista-csökkentő program is, amely elsőként a csípő- és térdprotézis-műtétekre, valamint a szürkehályog-operációkra fókuszál.

2026. okt. 13.

...

Belföldi hírek

Új molekuláris patológiai labor a Semmelweis Egyetemen

Új molekuláris patológiai laboratóriumot adtak át a Semmelweis Egyetemen. A fejlesztés célja a daganatos és más betegségek korszerűbb, genetikai és molekuláris alapú vizsgálata, valamint a személyre szabott diagnosztika és kezelés támogatása. Az új labor a betegellátás mellett az oktatási és kutatási feladatokat is szolgálja.

2026. okt. 08.

...

Belföldi hírek

Átalakulhat a gyógyszer-finanszírozás

November 1-jétől önálló gyógyszerhatóság kezdi meg működését, miközben a NEAK két éven belül alapjaiban alakítaná át a gyógyszer-finanszírozási rendszert. Kaló Zoltán főigazgató szerint a cél az, hogy a finanszírozásban ne csak az elvégzett ellátás, hanem annak eredménye is számítson, és a betegek szempontjai is nagyobb súlyt kapjanak.

2026. okt. 05.

...

Belföldi hírek

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

1985 óta minden október a mellrák elleni küzdelem hónapja, október 1. pedig a Mellrák Elleni Küzdelem Világnapja. A Medical Online a WHO 2026-os globális rákjelentésére hivatkozva kiemeli: 2024-ben a vizsgált 186 ország közül 164-ben az emlőrák volt a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, és Magyarországon is ez állt az első helyen.

2026. okt. 02.