"Tíz egészségügyi szakdolgozóból öt elégedetlen a béremelés után megkapott összeggel"

Belföldi hírek, 2024. ápr. 09.

Sok ápolónak úgy emelte az alapbérét a kormány, hogy beépítették abba a korábbi pótlékait. Ez finoman fogalmazva szemfényvesztésnek tűnik, ám az érintett dolgozók nem fogalmaznak ilyen szépen.

Tíz egészségügyi szakdolgozóból öt elégedetlen a béremelés után megkapott összeggel

– idézte a Népszava a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) számait. A márciustól esedékes 20 százalékos többletet ugyanis nem mindenki kapta meg. Sőt előfordul olyan is, hogy az emelés ellenére egyáltalán nem változott valakinek a jövedelme, legfeljebb a korábbi pótlékait béresítették.

A tavaly júliusi 18 százalékos emelés után, idén márciustól átlagosan újabb 20 százalékot kaptak a szakdolgozók. A szakszervezet már korábban is sürgette, hogy a Belügyminisztérium adjon ki egy útmutatót a béremelésről a munkáltatóknak, ám ez csak a bérszámfejtések előtti utolsó pillanatokban jutott el a kórházakhoz.

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár korábban azt monda: nincs ok attól félni, hogy valakinek csak attól fog emelkedni az alapbére, hogy beépítik a pótlékokat. Márpedig ez a hiba szisztematikusan előfordul a mostani emeléseknél – mondta a napilapnak Soós Adrianna, a szakszervezet vezetője.. Vannak olyan helyek, ahol úgy tekintették, ez a béremelés, vagy annak egy része. A szakszervezet kezdeményezi az érintett munkáltatóknál a béremelés korrigálását a dolgozó javára.

További problémát okozott az elszámolásokban, hogy azokon a területeken, ahová nehéz szakembert szerezni, adhattak saját hatáskörben az átlagosnál magasabb fizetést a munkaadók, ha az adott kórháznak volt erre fedezete. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) ezeket az engedélyeket nem hosszabb időre, csak egyetlen hónapra, március végéig adta ki. Az érintettek amiatt aggódnak, hogy ez azt is jelentheti, teljesen el fog tűnni ez a juttatás, ami gyakorlatilag megsemmisítené a béremelés hatását is.

 

Forrás: mfor.hu

Illusztráció: DALL-E

További híreink

...

Belföldi hírek

Ki felel, ha hibázik az MI?

A mesterséges intelligencián alapuló diagnosztikai és döntéstámogató rendszerek egyre nagyobb szerepet kapnak az egészségügyben. Használatukkal azonban egy nehezen megválaszolható kérdés is előtérbe kerül: ki viseli a felelősséget, ha az MI hibás javaslatot ad, és ez befolyásolja a beteg kezelését?

2026. okt. 15.

...

Belföldi hírek

500 milliárddal nőhet az egészségügy forrása

A kormány 2027-ben 500 milliárd forinttal növelné az egészségügy költségvetési forrásait. A többletből többek között szakdolgozói béremelésre, az alapfinanszírozás rendezésére és az ellátáshoz való hozzáférés javítására költenének. Közben október közepén elindul a várólista-csökkentő program is, amely elsőként a csípő- és térdprotézis-műtétekre, valamint a szürkehályog-operációkra fókuszál.

2026. okt. 13.

...

Belföldi hírek

Új molekuláris patológiai labor a Semmelweis Egyetemen

Új molekuláris patológiai laboratóriumot adtak át a Semmelweis Egyetemen. A fejlesztés célja a daganatos és más betegségek korszerűbb, genetikai és molekuláris alapú vizsgálata, valamint a személyre szabott diagnosztika és kezelés támogatása. Az új labor a betegellátás mellett az oktatási és kutatási feladatokat is szolgálja.

2026. okt. 08.

...

Belföldi hírek

Átalakulhat a gyógyszer-finanszírozás

November 1-jétől önálló gyógyszerhatóság kezdi meg működését, miközben a NEAK két éven belül alapjaiban alakítaná át a gyógyszer-finanszírozási rendszert. Kaló Zoltán főigazgató szerint a cél az, hogy a finanszírozásban ne csak az elvégzett ellátás, hanem annak eredménye is számítson, és a betegek szempontjai is nagyobb súlyt kapjanak.

2026. okt. 05.