Jendrassik Ernő- A honi ideggyógyászat letéteményese

Belföldi hírek, 29 Jan 2024

A hazai neurológia és belgyógyászat kiemelkedő alakja, aki jelentős szerepet játszott az orvosi szaknyelv fejlesztésében is. (1858-1921)

Kolozsváron született, és orvosi tanulmányait a budapesti orvoskaron kezdte, miután édesapja, Jendrassik Jenő, aki élettan tanár volt, itt kapott tanári állást.

Jendrassik Ernő 1880-ban kapta meg orvosi oklevelét, és pályafutása Wagner János belklinikáján indult. A nyolcvanas években hosszabb tanulmányutakat tett, melyek során 1885-ben eljutott Jean-Martin Charcot híres, a párizsi Salpêtrière-ben működő intézetébe, ahol az ideggyógyászatban képezte magát. Hazatérve 1887-ben az idegkórtan magántanára lett.

Jendrassik Ernő munkássága javarészt a neurológia körébe sorolható, de kiemelkedő képességeit a belgyógyászatban is kamatoztatta. Még 1885-ben fedezte fel a higanytartalmú, eladdig csak hashajtóként alkalmazott kalomel vízhajtó hatását, egyben kidolgozta a csupán vízhajtáshoz szükséges adagolást.

1893-tól az idegkórtan nyilvános rendkívüli tanára lett, és heti 5 órában tartott előadást a II. sz. Belklinika tantermében. 1899-ben tanári jogosítványát az egész belgyógyászatra kiterjesztették. 1902-ben megszervezte a IV. Belgyógyászati tanszéket, és átadta az idegkórtan oktatását Korányi Sándornak.

Jendrassik Ernő munkássága érintette a magyar orvosi szaknyelv művelését is. Az 1891-ben Hőgyes Endre kezdeményezésére, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kebelében megalakított első magyar élettani társulás egyik alapító tagja és első jegyzője volt. 1898-ban az Akadémia levelező, 1918-ban rendes tagja lett. A Budapesti Orvostudományi Egyetem 1960-ban tiszteletére emlékérmet és díjat alapított. A róla elnevezett Jendrassik-féle műfogás a világszerte ismert térdreflex-próba.

Főbb munkái között szerepel “A szervi szívbajok kórtana és orvoslása” (1891), “A belorvostan tankönyve” (1910-1914), és a “Belorvosi diagnosztika” (1921).

Forrás: baratikor.semmelweis.hu

További híreink

...

Nemzetközi hírek

U.S. Cuts Vaccines Recommended for All Children from 18 to 11

A new executive order signed by U.S. President Donald Trump reorganizes childhood and adolescent vaccine recommendations into three categories. Vaccinations recommended for all children will cover 11 diseases, while several others will be advised for higher-risk groups or through shared clinical decision-making. The order also calls for further review of vaccine timing and sequencing and aims to expand parental choice.

11 Aug 2026

...

Nemzetközi hírek

Europeans Are Open to AI, but Human Connections Still Matter

Satisfaction with healthcare systems remains low across the countries surveyed, while artificial intelligence is becoming part of more people’s health-related decisions, according to the STADA Health Report 2026. Eighty-two percent of respondents are open to AI playing a role in their care, but 77 percent still rely on their general practitioner or another healthcare professional when making health-related decisions.

06 Aug 2026

...

Nemzetközi hírek

In Harvard study, AI offered more accurate emergency room diagnoses than two human doctors

A new study examines how large language models perform in a variety of medical contexts, including real emergency room cases — where at least one model seemed to be more accurate than human doctors.

08 May 2026

...

Nemzetközi hírek

Giant Polish cancer hospital may open ahead of schedule

Work on one of Europe’s largest cancer hospitals is ahead of schedule and may see the modern facility in the southwestern Polish city of Wrocław treat its first patients in 2027.

13 Feb 2026