Összeomlana az egészségügy, ha minden orvos időben nyugdíjba menne

Belföldi hírek, 15 July 2024

A háziorvosoknak már tíz percük sincs egy átlagos betegre, miközben a magas vérnyomás a leggyakoribb betegség Magyarországon, és rohamosan emelkedik a cukorbetegek száma – derül ki a KSH legfrissebb adataiból a hvg.hu szemlézése szerint. 

Az elmúlt évben nőtt a 10 ezer főre jutó orvosok száma, 42-ről 44-re. Nem meglepő módon Budapesten találjuk lakosságarányosan a legtöbb fehérköpenyes, 76-ot, míg Nógrád megyében a legkevesebbet, 21-et. És ez még javulás is: az elmúlt két évben Nógrádban emelkedett lakosságarányosan a legnagyobbat a doktorok száma.

Nem ilyen rózsás már a helyzet, ha azt figyeljük, hogy ezek az orvosok mennyi idősek. Az első ránézésre kedvezőnek tűnik, hogy sok fiatal dolgozik – a 29 évnél fiatalabbak és a 30-34 évesek a két legnagyobb korcsoport –, de a 35-ön túl már sokkal kevesebben vannak minden korosztályban, egészen a 70 évig; úgy tűnik, sokan a harmincas éveikben hagyják ott a szakmát vagy az országot. Bezzeg a legidősebbek: 2023-ban összesen 1303-mal több 70 év fölötti orvos dolgozott, mint két évvel korábban, vagyis teljes évfolyamok nem mennek nyugdíjba. Kis viszonyítási alap: ugyanebben az időszakban a 29 évnél fiatalabb orvosok száma csupán 71 fővel gyarapodott,

 

Nem szabad kihagyni a háziorvosokat és házi gyermekorvosokat sem. Az ő számuk még alacsonyabb, mint az orvosoké, átlagosan ugyanis 5,8 jut belőlük 10 ezer lakosra. Itt már a pozitív tendencia sem figyelhető meg, két vármegyét kivéve ugyanis csökkent vagy stagnált a létszámuk 2022-höz képest, mikor még 6 orvos jutott 10 ezer lakosra, írja a hvg.hu

Forrás: weborvos.hu
Illusztráció: DALL-E3
Grafikon: HVG.hu  

További híreink

...

Nemzetközi hírek

International news 2024/18

Our latest selection of international healthcare news highlights new methods to prevent nurse burnout, the role of artificial intelligence and robotics in patient care, as well as the digital future of elderly care. Additionally, we explore new paths in education and innovation shaping the future of healthcare globally.

16 Dec 2024

...

Nemzetközi hírek

International news 2024/17

The latest articles provide insight into the shortcomings of nursing education and the possibility of returning to hospital-based nurse training. They also explore the future of AI-supported patient care, the burnout caused by administrative burdens, and how reshaping healthcare through artificial intelligence and trust could enhance efficiency by 2035.

15 Nov 2024

...

Nemzetközi hírek

International news 2024/16

The latest international healthcare news offers insights into the role of digital technologies, artificial intelligence, robotics, and machine learning in healthcare. Additionally, they address issues related to education and workforce shortages, as well as showcasing the latest advancements in dialysis technology.

16 Oct 2024

...

Nemzetközi hírek

International news 2024/15

In our latest international selection, we cover healthcare’s key challenges and innovations. From global workforce shortages to career opportunities, MSO challenges, and new solutions in education and workflows.

20 Sept 2024